Kedves Tagság!
Alább olvashatjátok beszámolónkat Családi- és Sportnapunkról, melyhez jó szórakozást kívánunk!
istarcsán a fenyvesligeti lakók 2017. június óta várták 2018. június 2-át, ugyanis ezen a napon került megrendezésre a VIII. Fenyvesliget Egyesületi Családi- és Sportnap. A program reggel nyolckor az V. Szabó Bertalan Emlékkupával vagyis a focitornával kezdődött, ami a reggeli szakadó eső miatt kicsit csúszva, majdnem vízilabda kupaként indult. Végül is 8:30-kor öt csapat jelentkezése mellett kezdődtek el a mérkőzések. Közben egy kisebb lelkes brigád serény munkája révén elindult az ebéd előkészítése is. A munkálatokat nagyban megkönnyítette a Ritecz Laci bácsi napindító welcome drinkje a sörös dobozból. Nemsokára a tüzet is begyújtva a két „szakácsunk” jóvoltából a zöldbabos palócgulyás főzése is elkezdődött.
Mindeközben megérkeztek a gyermek és felnőtt programok kellékei is. A gyerekek mozgásigényét kielégítendő két ugrálóvár és egy kis szumópálya települt ki a Fenyves Csarnok előtti füves részre. E mellett ősi mesterségekkel ismerkedhettünk meg nagyon színes és élvezetese előadások és programok keretében, melyek nem csak a kisebbek érdeklődését kelltették fel, hanem a felnőttek is szívesen beálltak a hagyományörző játékoknál gyűrűző sorokba. A gyermekprogramokat a Napraforgók Játszóház biztosította. A lurkók kipróbálhatták az óriás buborékot és az animátorok lufi hajtogatással kedveskedtek kicsiknek és nagyoknak.
A felnőttek Perna Andor - több országos szakmai bajnokságon dobogós helyet szerzett - barista jóvoltából megismerhették a kávé történét, a kávéfőzés kulisszatitkait és igazi kávé különlegességeket kóstolhattak egész nap.
11:30-tól a Négy Muskétás Táncegyesület több korosztályos csapata tartott fashiondance bemutatót, melyet a foci döntő, majd a gála mérkőzés követett. A korábbi évekhez hasonlóan egy meghívott csapattal mérte össze erejét a Fenyvesliget válogatott. Az idei évben a GrouPumák football teammel játszottunk ahol is egy igen szoros mérkőzésben 5-4-re a GrouPumák kerültek ki győztesként.
A gálameccs után következett az eredményhirdetés, melyet egy jótékonysági felajánlással fűszereztünk meg. A fenyvesligeti lakók ruhát, ágyneműt, cipőt és játékokat gyűjtöttek, melyet a Kistarcsai Alapszolgáltatási Központ vezetőjének adtunk át, hogy eljuttassák az arra éppen rászoruló kistarcsai lakóknak.
Az idei évben a BoRozók csapata vehette át a vándorkupát, az érmet és a fődíjat, letaszítva a trónról a többszörös bajnok Mirtusz utcát.
13:00-kor elérkeztünk a nap egyik legfontosabb eseményéhez az ebédhez. A menü zöldbabos palócgulyás volt kenyérrel, a desszertként pedig rétest szolgáltunk fel, az ebédet pedig hideg sörrel öblítettünk le.
Ebéd után íjász bemutatót láthattunk, ahol a lelkes lakók ki is próbálhatták magukat és az íjakat. Ezt követte a Krav-Maga előadás, ahol megismerkedhettünk a Krav-Maga önvédelmi rendszer alapjaival, történetével, elemeivel. A bemutatót követően a lakók testközelből megérezhették a Krav-Maga mozdulatsorok emberi testre gyakorolt hatását. Az önvédelmi rendszer ismertetése alatt elkezdődött a buborékfoci, ahol első körben a kicsik próbálhatták ki a buborékfoci eszközeit. Sajnos meccset már nem tudtunk játszani, mert az időjárás közbe szólt. Elkezdett esni az eső, így a korábbi évektől eltérően idén nem csak belülről, de kívülről is eláztunk. Ettől függetlenül zizi evő verseny francia drazsével és a bambi-pong megrendezésre került a sportcsarnokban, ahol a gyerekek játékos feladatok megoldása mellett jó hangulatban élvezték a napot.
A tombolát a rossz idő miatt kicsit megcsúszva a sportcsarnok előterében sorsoltuk ki. Idén is igen értékes ajándékok találtak gazdára. Az eső miatt későbbi programok egy részét nem tudtuk megtartani, így kimaradt a nap fénypontja a sörivó verseny, melyet várhatóan az idén még bepótolnunk a Bográcsfesztiválon. E mellett az esti Fezz koncertről is le kellett mondanunk, bár a zenekar a lelkes lakókkal kitartóan várta, hogy jobb idő legyen, ami sajnos nem következett be.
2018. évi Fenyvesliget Egyesületi Sportnap támogatóinak köszönhetően idén is számos új programmal tudtuk színesíteni az eseményt. Köszönjük Kistarcsa Város Önkormányzatának és MAVIR-nak a pénzbeli támogatását, valamint Dechatlon, Copy&More, VMSK, Fenyves Sportcsarnok, Fenyves Szolárium, Borsodklíma, Gigamad és Illés Cukrászda tombola felajánlásait. Ezen kívül külön köszönet illeti Kovács Gabit (Fenyves Sportcsarnok) a helyszín biztosításáért, Piti Róbertet, Madarász Imrét és Zsiák Pétert a szervezésben és lebonyolításban való aktív részvételért, nem kímélve testi és lelki épségüket és családi békéjüket.
Terveink szerint 2019-ben eső mentes sportnap keretében a korábbi évekhez hasonlóan tartalmas és élvezetes programokkal várjuk majd a tagjainkat és lakótársainkat.
Fotók:
Kistracsai Híradó - 9. oldal: